Posts Tagged ‘Kelet Kupa 2010’
Junior OB, Kelet Kupa Gyula
Vasárnap Gyulán állt rajthoz a Junior Országos Bajnokság és a Kelet Kupa mezőnye. A közel 100 indulót 50, 65, 85, MX1-MX2 A, MX1-MX2 B, Extra Open és Senior kategóriákban láthattuk motorozni.
Joggal mondhatjuk, hogy vasárnap a gyulai versenyen mindenből kijutott a versenyzőknek: esőből, sárból, napsütésből, de izgalmas futamokból és rajtajándékokból is.
Reggel ugyan esővel kezdtük a napot, de délutánra már kisütött a nap. A szabad edzésen még csak páran merészkedtek be a sáros pályára, de a legkisebbek is bátran állták a sarat – ez esetben szó szerint. A reggeli aggodalmak ellenére az időmérő edzésre már kiváló volt a pálya. 5 óra körül viszont ismét vihart jelentettek Gyula környékéről. Az utolsó futamban a B és a Senior kategóriák indulói esőben kényszerültek befejezni 2. futamukat, és az időjárás miatt a díjakat sajnos nem tudtuk ünnepélyes keretek között átadni.
Minden futamban nagy küzdelmeket láttunk, sokszor még az utolsó körökben, akár az utolsó métereken is változott a sorrend.
Az összesített eredmények végül a következőképpen alakultak:
50 ccm
1. Bertotto Tommaso
2. Szfárli Hunor
3. Alliance Sebastian
65 ccm
1. Tompa Róbert Krisztián
2. Mike Kornél
3. Szlotta Bendegúz
85 ccm junior
1. Lukács Kristóf
2. Balásy Csaba
3. Pál Vencel
85 ccm serdülő
1. Szabó Márk
2. Rozgonyi Ákos
3. Varga Imre
MX1 A
1. Kun Szabolcs
2. Kis-Benedek Péter
3. Antal Tibor
MX2 A
1. Kruss Károly
2. Vajda Gergő
3. Dósa Döme
Extra Open
1. Hugyecz Erik
2. Stoichescu Mihai
3. Pál Markó
MX1 B
1. Gelsei Zsigmond
2. Nagy Gábor
3. Hegedűs Csaba
MX2 B
1. Móricz Gergely
2. Gazdag Ákos
3. ifj. Szokoly László
Senior Open
1. Zanócz Roland
2. Köck Balázs
3. Rizmann József
Minden kategória mindkét futamában a támogatók felajánlásaival külön díjaztuk azokat a versenyzőket, akik elsőnek hozták el a rajtot az első ugróig. Ez alapján a legjobb rajtolók futamonként:
50 ccm 1. futam Alliance Sebastian
50 ccm 2. futam Szfárli Hunor
65 ccm 1. futam Tompa Róbert Krisztián
65 ccm 2. futam Mike Kornél
85 ccm 1. futam Lukács Kristóf
85 ccm 2. futam Lukács Kristóf
MX1-MX2 A, Extra Open 1. futam Hugyecz Erik
MX1-MX2 A, Extra Open 2. futam Stoichescu Mihai
MX1-MX2 B, Senior 1. futam Szilágyi Attila
MX1-MX2 B, Senior 2. futam Csomós Géza
Sok Békés megyei versenyző is rajthoz állt vasárnap. A juniorok versenyében 65 ccm-ben Török Ádám az 5., 85 ccm junior kategóriában a gyulai ifj. Gyepes Mihály pedig a 6. helyet szerezte meg összesítettben. MX1 A kategóriában a gyulai Kun Szabolcs az 1., MX2 A-ban a békéscsabai Kovács Tibor a 10., Extra Open kategóriában a szintén békéscsabai Bordás László pedig a 4. helyen zárta a versenyt. MX1 B-ben a rajtajándékért is nagy volt a küzdelem két gyulai versenyzőnk között. Az 1. futamban Szilágyi Attila, a 2.-ban pedig Csomós Géza rajtolt a legjobban. Az eredményes rajt után viszont Csomós Géza nagyot esett a 2. futamban, amit ezért nem tudott befejezni, összesítettben így a 10. helyen végzett. Neki jobbulást kívánunk! Szilágyi Attila pedig végül az 5. lett a két futam eredményei alapján. MX2 B-ben kiválóan szerepelt a sarkadkeresztúri Orodán Sándor, aki még csak pár versenyen van túl. Most a 7. helyet szerezte meg. Ugyanebben a kategóriában Magony Noémi a 11. lett. Senior Open kategóriában az orosházi Zanócz Roland bizonyult a legjobbnak. A békéscsabai Fábián Tibor a 7., a szintén békéscsabai Krajcsó Attila pedig a 8. lett a senioroknál, a gyulai Polgár Gergely pedig technikai hiba miatt kényszerült feladni a versenyt.
Az eredményekhez ezúton is gratulálunk minden motorosnak.
A részletes eredmények megtalálhatóak a www.motorsport.hu weboldalon.
Támogatóinknak köszönjük a segítségüket és a felajánlott ajándékokat!
Július 11-én pedig ismét lehet majd bizonyítani Gyulán, amikor a Junior II. osztályban és a Magyar Köztársaság Kupán indulóknak szurkolhatunk.
Közeledik a gyulai verseny
Jövő héten, június 20-án, vasárnap áll rajthoz a Kelet Kupa és a Junior OB mezőnye Gyulán.
A pálya előkészítése folyamatosan zajlik, a héten gépek is dolgoznak a pályán, reméljük az időjárás is jó marad a versenyig.
Ezen a héten vasárnapig még lehet edzeni a pályán, a pályazár június 13-tól, vasárnaptól lép életbe.
A versenyzőknek javasoljuk, hogy gyakorolják a rajtot, mert meglepetés várható!
Jó felkészülést kívánunk!
Kelet Kupa Nemesbikk
Szombaton lezajlott a Kelet Kupa második fordulója Nemesbikken.
Reggel ugyan szemerkélt kicsit az eső, de utána jobbra fordult az idő, a 2. futamok viszont elmaradtak az eső miatt. A porral így legalább nem volt gond.
Több helyi versenyzőnk is rajthoz állt Nemesbikken.
Senior kategóriában Csomós Géza képviselte a gyulaiakat. Az 1. futamban 1. helyen ért célba. Ez a kategória ugyan ment pár kört a 2. futamban is, de az időjárás miatt leintették őket, és a 2. futam nem számított bele az értékelésbe, így összesítettben is az 1. lett.
Szilágyi Attila Mx1 B kategóriában az 5. helyet szerezte meg.
A 85 ccm-ben induló ifj. Gyepes Mihály az 1. futam eredménye alapján pedig a 4. helyen végzett.
Mx2 B kategóriában indult egyesületünk új, sarkadi versenyzője, Orodán Sándor. Azt is mondhatnánk, hogy 2. versenyén beavatást nyert a motorversenyzők közé, ugyanis nem csak a pályával ismerkedett meg, hanem a mentőautóval is belülről. Az időmérő edzésen egy ugrató után elesett és egy másik motornak is neki csúszott, ami összetört. Komolyabb sérülése szerencsére senkinek nem lett, a bukás után őt kórházba szállították. Jobbulást kívánunk Neki, és reméljük, a következő fordulón, kipihenve a sérülést, már újra láthatjuk őt is motorozni.
Gratulálunk az eredményekhez!
Versenyről készült képek megtalálhatóak a www.motoracing.hu és a www.sportmotor.hu oldalakon.
A következő Kelet Kupa már Gyulán lesz június 20-án, ahol a hazai pálya előnyeit és a családtagok, barátok és haverok szurkolását és bíztatását is élvezhetik majd versenyzőink.
Kelet Kupa Bugyi
Sikeresen lezajlott a Kelet Kupa első fordulója Bugyin. Gyulai motorosaink a következő eredményeket érték el: ifj. Gyepes Mihály a 85cc-sek között a 6., Gyepes Mihály Senior kategóriában a 18., Szilágyi Attila MX1 B-ben pedig a 2. helyen ért célba.
Gratulálunk az eredményekhez!
Március 20. Bugyi
Hétvégén, március 20-án, szombaton kezdődik a versenyszezon. A Kelet Kupa első fordulóján, Bugyin állnak rajthoz a motorosok.
Eredményes versenyt kívánunk gyulai motorosainknak!
Kelet Kupa 2010
Idén is folytatódik a Kelet Kupa versenysorozat, melynek fordulói a következők:
Március 20. Bugyi
Május 15. Nemesbikk
Június 20. Gyula
Augusztus 21. Jászberény
Szeptember 18. helyszín még egyeztetés alatt
Eredményes és balesetmentes motoros szezont kívánunk mindenkinek!
(Akinek pedig már megvolt az idei első esése, annak jobbulást!
)


